akadalymentes
pusztavam-logo

Néma segélykiáltás

📣 Néma segélykiáltás – ami életeket menthet!

Sokan még mindig nem ismerik azt az egyszerű kézmozdulatot, amely segítséget kér – szavak nélkül.
Ha valaki így jelez, az bántalmazás vagy veszélyhelyzet áldozata lehet, és azonnali segítségre van szüksége.

👉 Mutasd a tenyeredet,
👉 behajlítod a hüvelykujjad,
👉 majd lezárod az ujjaiddal – ezzel jelzed: bajban vagy!

Ne nézz félre! Egy apró mozdulat is életeket menthet. 💙

Isten hozta nálunk, Pusztavámon!

Községünk Fejér megye észak-nyugati határán a Vértes hegység lábánál festői környezetben terül el. Pusztavámot, illetve a település elődjét 1403-1410-től említik írásos emlékek. A török utáni idők elnéptelenedését követően lakói túlnyomórészt németek voltak, jelenleg a lakosság mintegy fele vallja német nemzetiségűnek magát. Az itt élők megélhetését a szőlő és az erdőművelés biztosította, mely művelési ágak ma is jelen vannak a településen. Pusztavám része a „Móri-borvidéknek”. A művelésre alkalmasnak talált széntelepek feltárásával elkezdődött az évtizedek óta tartó bányászkodás, az ehhez szorosan kapcsolódó iparosodás. Önkormányzatunk törekvése, hogy mind élhetőbb életet, mind szebb településképet alakítsunk ki ezen a helyen, ahol hisszük élni jó. Büszkék vagyunk településünkre, az itt lakók szorgalmára, vendégszeretetére, jó borainkra, szép erdeinkre, a hagyományainkat őrző viseletünkre, dalainkra, táncainkra.

A továbbiakban jó időtöltést és barangolást kívánok Pusztavám község honlapján!

Üdvözlettel:
Csordás Mihály
polgármester

Eseményeink

1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezés
2025.10.22. 16:30. Művelődési Ház
Felhívás a 2026. évi Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatra
Leadási Határidő 2025.11.04

Hasznos linkek